Retus

Egy nap férjem azzal a kéréssel fordult hozzám, hogy a nyugdíjba vonuló munkatársának készítsek egy emléklapot, amit fotókén elő lehet hivatni és bekeretezni. Csupán annyi iránymutatást kaptam, hogy az alábbi fotó és a munkatársak nevei szerepeljen rajta.


Nekiláttam a fotót retusálni. Csak 2-3 órába telt, először csináltam ilyen aprólékos retusálást. Persze nem profi de magamhoz mérten elég jól sikerült.
Ilyen volt
A legzavaróbb elemek az épületnek támasztott biciklik voltak, elsősorban ezeket kellett eltüntetni, aztán a kép jobb oldalán lévő villanyvezetékeket és az épületről néhány méter vezetéket, lyukat és egyebeket tüntettem el.
Ilyen lett




És végül itt az emléklap, amit készítettem.




Nagyon kevés idézetet találtam, ami nyugdíba vonuláshoz illene.
21x 29,7 cm-es méretben készítettem el, ami A/4 felel meg. A fotóüzletben felhívták a figyelmemet arra, hogy a felbontása 300 pixel/hüvelyk legyen. Nagyon izgultam, hogy milyen lesz majd, de minden tökéletes lett. Nem változott semmi, a színek is épp olyanok voltak mint képernyőn keresztül.
Az oldalt keret nélküli üveglap mögé helyeztük. Nagyon jól mutatott.


Szülinapi buli

Hetek óta készülődünk Máté szülinapi bulijára. Július 15-én volt 3 éves és ez az első igazi bulija, ahol mindenki egyszerre ott van, akit szeretünk.
Ez egészen pontosan azt jelenti, hogy velünk együtt 18-an + egy pici pocaklakó zsibongott a házunkban. Kicsit megkésve, 19-én szombat estére sikerült összehívni a családot.
Szerencsére nagyon jó idő volt bár még előtte nap is elfogott a rosszullét mi lesz ha mégis esni fog az eső, ugyanis a lakásban nem fértünk volna el ennyien, csakis az udvaron. Persze sok jó ember kis helyen is elfér, no de azért ennek is van határa...Tehát kellemes időjárás mellett az udvaron fogyasztottuk el a jól bevált pörköltet tésztával és savanyú ubival. Sikerült annyit főzni, hogy kétszer ennyien is jól laktunk volna! Ez volt az első, hogy ennyi embert vendégül láttam, mostmár tudom milyen...Nem látom a gyerkőc pofiját, amikor megörül az érkező vendégeknek, lemaradok az ajándékozásról a konyhában izzadok, idegeskedek, hogy ízlik-e mindenkinek a főztöm és van-e mindenki előtt étel-ital.
Az én jutalmam végül is az, hogy mindenki jól érezte magát és Máténak mindenképpen emlékezetes szülinapot szerveztünk. Nem utolsó sorban a fényképekből pedig készíthetek majd albumot! És büszke vagyok magamra, hogy segítséggel ugyan de le tudtam bonyolítani egy nagyszabású családi rendezvényt!


A család

3 szál gyertya
Nem lehet elfújni? Segítség!
Tüzijáték
A buli zárásaként 3 héliummal töltött lufit szabadjára engedtünk.